Parázska hirtelen csöppent a napos világba. Egy vihar előtti szél fújta ki a kémény füstjéből.
A szomszéd utcában láttam meg. Ismertem már, mégis megigézett, megállásra késztetett.
Nem oly messze innen, ahol a kicsi meg a nagy folyó ölelkezik össze, azon túl, a fűzfákkal szegélyezett tisztás közepében, ott élt maga az ördög. No, nem a föld felszínén, hanem alatta, az ördöglyukban.
Hol volt, hol nem volt, a kurta farkú malacok sötét erdején is túl, megszületett hősünk, Lángcocó. Anyja, a melegszívű kanca az istállóban ellette. Apja nem volt más, mint a hetedhét országban híres Táltos. Hollófekete szőrzetű homlokán fehér folt jelezte isteni okosságát. Ezen az estén a karámban mindenki boldog volt. Új élet pihegett a zizegő szalma melegében.
Hallottatok már róla?
Bizony mondom, nem akármilyen sütöde ez. A világ legfinomabb süteményeinek műhelye. Megtalálni nem könnyű! Körbe kell járni ötször a kerekerdőt, akkor megszólal a kakukk madár.
A tésztaszűrőtől tudom, személyesen. A gombócok viháncoltak egy nagyot a prézliben, majd összekenték magukat baracklekvárral. Eltűntek. Így szokott ez lenni, a mosogatás marad.
Az öreg tűzőr kíváncsian emelte föl a cipődoboz fedelét. Ámulva suttogta:
– A karácsonyfadíszek, itt az üvegmadár, angyalhaj a farktolla!
Dorka egy tavaszi reggelen nagyot fordult díványán. Gombócot kívánt ebédre. Túrósat? Lekvárost vagy prézlist? Esetleg krumplist? Erre még korai lett volna a válasz, így hát visszafordult a másik oldalára. Álmodott tovább.
