ÉG A GOMBÓC, ÉG…

Dorka egy tavaszi reggelen nagyot fordult díványán. Gombócot kívánt ebédre. Túrósat? Lekvárost vagy prézlist? Esetleg krumplist? Erre még korai lett volna a válasz, így hát visszafordult a másik oldalára. Álmodott tovább.

Az üres, kávé és pirítós illatú konyhában találta magát. Szép masnit kötött a kötényén derekára, még pördült is egyet az ovális tükör előtt.

–  Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken? – szegezte a kérdést az ovális üvegnek, akárcsak a gonosz mostoha, már nem is emlékszem, melyik mesében.

–  Természetesen… te… azaz Dorka! – válaszolta a tükör simán, mert Hófehérke nevét ilyen korán reggel nem akarta elárulni.

Dorka kikészítette a hatalmas sütőkesztyűt, régen szerette volna kipróbálni azt. Égett keze alatt a munka! A krumplit meghámozta, a vízben megfőzte, villával összetörte, a liszttel meg összegyúrta. Vizet öntött a nagy fazékba, a tüzet meggyújtotta. Tenyerével formálta a gombócokat, majd egymás után dobálta őket a zubogó, forró vízbe, a fazékba. Ment minden, mint a karikacsapás.

–  Forró vizet a kopaszra! Forró vizet a kopaszra! – sikoltozott valaki az udvaron, éppen most tárult ki a mesélő hintó ajtaja.

A hintót arany ecsettel húzott vonalak szegélyezték, különben meg hat ló húzta. Nem is ló, inkább sörényes, díszes szerszámú paripa. Meghallották a kiáltást a gombócok! Kopasz testük már omladozott a forróságtól, éppen a szétmállás környékezte őket. Elviselhetetlen hőségben főttek.

–  Dorka! Te gonosz! Azonnal vegyél ki a fazékból! – visította a legkövérebb gombóc. – Nem látod, hogy megfőttem?

–  Úgy van, úgy van! – dugták ki fejüket a víz alól a többiek, majd felpattantak, és a zuborgó víz felszínén lebegtek. – Nem is tudsz főzni! Gyereknek nincs a konyhában helye! – dühöngtek, s a nagy gőzben egymás hegyén-hátán feszelegtek.

Majd a legnagyobb szájú gombóc lemerült a forró katlanba, s olyan erővel tört fel a fazék aljáról, hogy kivetette a lendület. Pont az asztalra készített fehér, porcelán tányér közepébe esett. A kopasz tészta hevült, gőzölgött kegyetlen. Ráadásul az ütődéstől kettéhasadt kerek gombócteste.

–  Megvagy! – vetette rá magát Cecil cica, aki az ablak párkányán ülve figyelte az eseményeket.

Azzal persze nem számolt, hogy a zsákmány miatt torka, nyelőcsöve és gyomra komoly égési sérüléseket szenved. A kíntól az üvegen át vetette magát az udvar közepére, egyenest a mesehintó elébe. Meglátta ezt a tetőn sétáló Kandúr.

Cecilt a gombóc úgy tüzelte, hogy a Kandúr lehúzta lábáról hétmérföldes csizmáját, és a szomszéd kútjából megtöltötte vízzel. Elkésett. Még a csizma harmadáig telt csak meg, mikor Cecil keservesen feljajdult, s félájultan beesett a mesehintó belsejébe.

Megérezték az ajtócsapódást a paripák, s iszonyú vágtába kezdtek. Nemcsak a csapódástól ijedtek meg. Történt, hogy Cecil cica a forró gombócot végre kiköpte, az pedig az első paripa tomporában kapaszkodott meg. De még mindig olyan forró volt, hogy a paripa tomporát valósággal sütötte. Úgy mondják, a gombóc kerek formája örökre beleégett a szép lóbőrbe, valósággal megbélyegezte. A fenékbélyeg miatt Gombóc Táltos lett a neve.

Futott hát Gombóc Táltos eszeveszetten. Patakzott bőrén a sűrű veríték, csapzott sörényét próbálta hűteni a szél. De ez még nem minden! Tüzes kis gömböket szórt mindenfele orrlyukának kiáramló levegője.

–  Állj meg hintó, állj! – brekegte a varanggyá változott királyfi egy szúrós csipkebokor alatt, mert ő is be akart szállni a mesehintóba.

Megmérgesedett erre Gombóc Táltos, hogy parancsolhat már egy varangyos őneki. Nagy levegőt szívott tüdejébe. Azt kiengedte, orrlyukának összes tüzes gömbjét a békára eresztette. No, a békának sem kellett több! Úgy égette a Gombóc Táltos orrtüze, hogy bal békacombja azon nyomban sült békacombbá ropogósodott. Nem csoda, hogy mindjárt egy díszes pecsenyetálon találta magát. Az Éj királynője rendezte a lakomát, meghívta többek között Csipkerózsikát, Piroskát és a Vasorrú bábát. Mindannyian a mesehintón érkeztek ide, hét határon keresztül jöttek.

–  Egyél egy kis sültet! – hízelgett Vasorrú az egyik vendégnek, Tündérország legszebb udvarhölgyének.

Az udvarhölgy elropogtatta a békacombot, merthogy a Vasorrú fél méteres körme arra mutatott.

Hát, lássatok csodát, mi lett! A varázslat megtört, a béka végre királyfivá változott. Azt csak kevesen vették észre, hogy bal lábára sántított. De elég volt ide a suszter szeme, aki olyan magas sarkú lakkcipőt készített a királyfi bal lábára, hogy abban hiba nem volt. A suszter inasa négy órán keresztül fényesítette a puha báránybőrrel. Egészen addig, míg a cipő fényesen nem csillogott. Így a királyfinak két egyforma hosszúságú lába lett, köszönet a suszternek, meg az inasnak érte.

Az ifjú hálájának jeléül azonnal megcsókolta a legszebb udvarhölgyet, sőt táncolni kérte fel. Igen ám, de a csók olyan forróra sikeredett, hogy az udvarhölgy szőke hajfonata megpörkölődött a nagy hőségben. Több se kellett a Vasorrú bábának, ollóval vágta ki a dús hajkoronából a tincset, sőt még annál többet. Eközben varázsigéket mormolt serkenő bajusza alatt, merthogy az nőtt neki. A hajtincset egy fazékba rejtette, tetejét piros födővel lefödte.

–  Meztelen a császár! – kiáltotta valaki a mesehintóból, mert összekeverte a meséket.

A szépséges udvarhölgy megcsupaszított haja megtévesztette.

–  Igen! Mi is meztelenek vagyunk! – kiabálták a fehér, porcelános tálban a kifőtt gombócok.

Közben gőzfelhőbe burkolódzott a konyha, mintha sűrű köd ereszkedett volna le. Az ablakokat pára lepte be. A párkányon Cecil cica ásítozott, a Kandúr meg éppen most csúszott meg egy kúpcserépen, nyolcadik sétája közben. Egyenest a tetőn végigfutó kéményseprő járdán találta magát, ahol ijedtében mélyen belekarmolt annak deszkájába. Sarkantyúja nagyot pengett, csakúgy szikrázott a vaskorlátban.

–  Milyen gombócot ennél ebédre? – kukkantott be az ajtón a nagymama szalagos kötényében.

–  Prézliset lekvárral! – vágta rá Dorka azonnal.

Tudta, hogy a kopasz gombócfejeknek legalább prézlihajra van szüksége. Majd meglátta a sütőkesztyű csücskét a becsukódó kilincsen.

–  Talán megégetted magad? – tudakolta éberen.

–  Ó, hát túlságosan forró lett a víz… az egyik gombóc kiesett… szinte égett…

–  Tudom! Mindent tudok! – szakította félbe Dorka, s hogy még ennél mennyivel többet tud, azt nem mondta el senkinek.

Azazhogy nekem, én pedig elmeséltem nektek! Itt a vége, de ne fuss el véle! Mert közben a tésztaszűrő kifecsegte, hogy egy gombócunk a fazék aljára ragadt. Hogy mi lett vele? Legközelebb róla mesélek!

Írta: Toldi Zsuzsa

[box type=”download”] NEM SZERETNÉL A KÉPERNYŐRŐL OLVASNI?

TÖLTSD LE, NYOMTASD KI ÉS OLVASD ÚGY A MESÉT!

[/box]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

5 + négy =

AJÁNDÉK POMPI SZÍNEZŐ FÜZET

 

 

Töltsd le most ingyen a

POMPI színező füzetet!

A füzetben Pompiról és a mesekönyvből találsz kiszínezhető rajzokat.

A színező letöltési lehetőségét keresd a megadott e-mail címeden!

Pin It on Pinterest

Share This