PARÁZSKA, A SZELEBURDI

Parázska hirtelen csöppent a napos világba. Egy vihar előtti szél fújta ki a kémény füstjéből.

A játszótér zöld füvére esett, alig látszott ki a fűszálakból. Kicsiny teste vörösen izzott, azonnal összeölelkezett a levegővel. Sokáig fortyogott magában, majd egyszer csak megszólalt:

–  No, nem! Ez nem lesz így jó! – határozta el hangosan. – Sokkal, de sokkal nagyobb akarok lenni. Hogy lásson mindenki! – füstölgött.

Elindult hát a világba. Első útja a közeli hintához vezetett. Naná, hogy ki akarta próbálni!

Ügyesen felmászott a vascsövön, majd megkapaszkodott a hinta erős vasláncában. Türelmesen várakozott. Parázska igen kíváncsi volt, ki lesz az, akivel együtt hintáznak. Pirike érkezett a nagymamával. A nagymama letelepedett a padra, felnézett az égre. Hálásan üdvözölte meleg sugarait a napnak. Majd megtapogatta fájós csontjait, s úgy döntött, fél óráig engedélyezi Pirikét hintázni.

Pirike egyből a hintához szaladt. Világos barna haját csat tűzte össze, rövid, sárga szoknyája alig verdeste térdeit. Fehér zoknija és szandálja már nem a földön járt, a levegőben kalimpált össze-vissza. Szállt, szállt a hinta messzire, magasra. Nem lökte azt meg egy lélek sem, még a szélnek is máshol akadt dolga. Parázskát enyhe szomorúság töltötte el, hiszen Pirike még pillantásra sem méltatta. Nem vette észre, hogy is vehette volna. Pedig csuda jó volt ám vele hintázni! Parázska a titkot piros ködbe burkolta.

Most érkezett meg Pirike barátnője, Panni. Hatalmas sajtos lángos tartott tenyerében, még csak a nagy korong szélét csipdesték fehér fogai. A nagy lángost felemelte a pici Panni, alulról próbálkozott beleharapni.

–  Kérsz? – tudakolta Pirikétől.

–  Kérek, hát! – válaszolta Pirike.

Éppen kezébe vette a finomságot, amikor éktelen gyerekzsivajra lettek figyelmesek.

–  Ide! Ide gyertek! – kiabálták a fiúk egy nagy fahordó belsejében.

A hordó egyfolytában, megállás nélkül forgott körbe. A fiúk kapaszkodtak, bukdácsoltak, hemperegtek. Jaj, ha tudnátok, milyen jókat nevettek közben! Parázska csak csodálkozott. Hát sokkal érdekesebbnek találta ezt a világot, mint a vaskályha gyomrát, vagy a füstöt okádó, keskeny kéménycsövet. El is tökélte magában, hogy oda bizony vissza nem megy!

Közben a két kislány azonnal a hordóhoz rohant, a sajtos lángos meg a hintában maradt. Több se kellett a szeleburdi Parázskának! Egy csapásra befalta az egészet. Ugyan nem volt a közelben mérleg, legfeljebb csak mérleghinta, de termete láthatóan megnövekedett. Kétszer akkorát képzeljetek el, mint amilyen addig volt!

Parázska jól lakott, s szomjas lett. Úgy, de úgy kívánta a hűset, hogy nincs arra elég hideg szó még a szótáramban sem! A játszótér szélén fagylaltos kocsi állt. Fehér köpenyes bácsi mérte a fagylaltot. Kanalával gömböket vájt ki a jégtáblákból. A gömböket ostyatölcsérbe helyezte, egymás hegyén-hátán púposodtak azok. Parázska fejéből gyorsan pattant ám a szikra, egyből tudta, mit kell tennie. Felugrott a fagylaltos kocsi tetejére, s úgy ordított, ahogy csak a torkán kifért. Mert volt őneki mindene, ahogy másoknak is.

–  Tűz van! Tűz van! Fagylaltos bácsi! Fuss haza! Ég a házad! Fuss haza!

Több se kellett a fagylaltos bácsinak. Ijedtében eldobta a fagylaltos kanalat. Először balra indult, majd a homlokára csapott, és elfordult jobbra. Nekiszaladt egy göcsörtös fának, nőtt is nagy púp a fején azonnal. Miközben hátrált, a szúrós bozót megszaggatta köpenyét, így szaladt hazafelé. Azt nem is tudni, hogy esze helyén volt-e még.

Ezt várta csak Parázska! Benyalta magába a rengeteg hideg fagylaltot, nem hagyott belőle egy cseppet sem. Hasa megtelt vízzel, merthogy bent a melegben a jeges fagylalt felengedett. Teste úgy sütött a forróságtól, hogy még ennyi fagylalt sem hűtötte le, de azért a torka egy kicsit mégis megfájdult. Egy vizes lapulevéllel kötötte be. Most aztán már akkora lett mérete, mint öt léggömbnek. Meg is bámulták többen.

–  Ejnye, de kövér ez a piros hólyag! – csipogta a fán tátott szájjal egy madárfióka.

–  Biztos, hogy hólyag? – hápogta bizonytalanul a közeli tó partján a kiskacsa.

Parázska azonban oda sem figyelt. Büszkén fújtatott az úton. Tudta, hogy most már látja mindenki. De ez még mindig nem volt elég! A járda kőkockájára érett banán hullott. Fürtös fejű, pajkos fiúcska dobta le a harmadik emeletről.

–  Jaj, de csúszik ez a banánhéj! – énekelte valaki egy hanglemezről, s képzeljétek, igaza lett.

Parázska megcsúszott a szétfröccsent banánhéjon. Többé megállni nem tudott. Gurult, gurult, már rég nem látta a játszóteret, sőt elhagyta a várost. Közben egymásba szaladt miatta két rendőrautó, több kirakat üvege betört, és fejére állt a főtéren egy szobor. Nagyobb baj szerencsére nem történt. Parázska már túlhaladta a mezőt, átgurulta a tarlót. Épp az erdő fái integettek feléje, mikor útját állta az erdőszéli réten egy nagy, sárga szénakazal. Parázska akkorára gömbölyödött az úton, hogy a fák közelről akár tűzgömbnek is vélhették. Magára szedte az út porát, sarát. Arra ráragadt egy gumikerék, fél hektár krumplivirág. A virágok meg magukhoz édesgettek egy egész méhkast. Futott utánuk a méhész meg a krumpliföld gazdája, kezében jó nagy furkósbottal. A kétkerekű lovas kocsi egy keréken sántikált, felvette a méhészt meg a gazdát. Szerintetek hogy tudták volna utolérni a szeleburdi Parázskát?

Pedig bizony Parázskának tűrhetetlen melege volt! Majd szétrobbant a kövérségtől és az űzött fáradtságtól. Csak egy szikra kellett a robbanáshoz. Ahogy a sárga szénakazalhoz ért, mit ad isten, bekövetkezett. Hogy a szikra honnan pattant oda pontosan, azt nem tudni. Elég az hozzá, hogy a szénakazal azonnal piros lángra lobbant.

–  Jaj, jaj! Mi lesz velünk? – lengették karjaikat az erdőszéli akácok, s félelmüket eljajongták a szélnek.

A szél mindjárt tudta, hogy Parázska a ludas. Hát éppen ő ne tudná, hogy honnan fúj a szél?

Először szólt az esőnek. A tűz kialudt, helyre állt a rend. Nézzük csak!

A sajtos lángos visszakerült a hintába, Pirike és Panni közösen birkóztak vele. A fagylaltos bácsi megtalálta házát, örömében másfélszer akkora fagylaltgömböket osztogatott. Jó asszonya összevarrogatta a fehér köpenyt, homlokán a púpot ecetes vízzel borogatta. A városban helyreállt a rend. A rendőrautók összebékültek. Az üveges új üveget vágott a kirakatokba, orcáját megláthatta benne mindenki, sokkal fényesebb lett az. Csodák csodája, hogy a főtéren lábára állt a szobor is. A lovas kocsi kereke megtalálta párját, a gazda a krumplivirágát, a méhész meg kaptárba fogta a méheit.

És mi lett Parázskával, a szeleburdival?

A szél megcsóválta fejét, egyet mordult, s visszafújta a helyére. Visszaszivárgott a kéményen át oda, ahonnan jött. Szél hozta, szél vitte.

Írta: Toldi Zsuzsa

[box type=”download”] NEM SZERETNÉL A KÉPERNYŐRŐL OLVASNI?

TÖLTSD LE, NYOMTASD KI ÉS OLVASD ÚGY A MESÉT!

[/box]

Cimkék: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

20 − 9 =

AJÁNDÉK POMPI SZÍNEZŐ FÜZET

 

 

Töltsd le most ingyen a

POMPI színező füzetet!

A füzetben Pompiról és a mesekönyvből találsz kiszínezhető rajzokat.

A színező letöltési lehetőségét keresd a megadott e-mail címeden!

Pin It on Pinterest

Share This